A magyar gyár
Az Európai Központ

Európai Központ

A Hankook Tire Európai Központjának alapkövét akkor tették le, amikor a vállalat európai termelő üzeme, a magyarországi gyár megkezdte működését, hogy bővítse értékesítéseit. Ezzel egyidejűleg a vállalat európai központja stratégiai célként egy vállalati szintű feladatot határozott meg, mégpedig a Hankook Tire harmadik hazai piacának négy lépésben történő kiépítését.

2008-ban a központ tovább folytatja a márka értékének növelését és szolgáltatásainak szélesítését a gyorsabb elosztás érdekében történő átszervezéssel valamint magas szintű kommunikációval. A Hankook Tire Európai Központja a tervek szerint 4,5%-os piaci részesedést szerez az Európai Piacon 2008-ban az összes üzleti területen végzett agresszív marketing tevékenységgel. Ehhez öt főbb fejlesztendő területet határozott meg (infrastruktúra és munkafolyamat elosztás, versenyképes árak, termékek és kommunikáció) valamint különféle marketing tevékenységeket folytat annak érdekében, hogy prémium márkaként biztosítsa helyzetét.

A magyarországi gyár működésének megkezdésével a Hankook Tire lefektette a többi kapcsolódó tevékenység alapját. mint a termelés, logisztika, értékesítés és marketing, melyeket a Regionális Központban kell következetesen végezni. Korea és Kína után ez a harmadik helyszín, ahol a Hankook Tire elérte ezt.

Az Európai Központ afelé halad, hogy önállóan működő szervezetté váljon mely a saját hazai piacát ellenőrzi, főként helyi alkalmazottakkal bővíti humán erőforrásait, annak érdekében, hogy a Regionális Központ helyzete minél előbb stabilizálódjon és világszintű lehetőségeit tovább bővítse a folyamatos képzési és oktatási programjával. Ezen felül a Hankook Tire Európai Központ felgyorsítja a jövő-orientált, lefelé irányúelosztási csatornarendszer kialakítását, mely jelenleg független nagykereskedelmi csatornákra koncentrál, több kiskereskedelmi csatorna helyett.

A Hankook Masters programon keresztül lojális kiskereskedelmi csatornákat is kiépít. és következetesen vizsgálja az új elosztó csatornákat, mint az autókereskedések és vásárlói csoportok, hogy olyan elosztó hálózatot építsen ki, mely az Európai gumiabroncs elosztó hálózat jellemzőinek megfelelően van kiépítve. A Hankook Tire olyan utakat is keres, melyeken keresztül átlagos szállítóból prémium szállítóvá válhat, azáltal, hogy európai autógyártók eredeti gyár felszereltség beszállítójává növi ki magát, aminek a magyarországi gyár lehet a hajtóereje. Ami az árakat illeti, a Hankook Tire Európai Központja megerősíti információszerző csatornáit a gumiabroncs árakról, a konkurens termékek árainak rendszeres elemzésével, hogy a legalacsonyabb beszerzési árrendszert alakítsa ki Európában a versenyképesség biztosításához.

A párhuzamos piacok kialakulására adott válaszként különféle árellenőrző programokat hoz létre, beleértve a gumiabroncsárak különféle országokban történő összehasonlítását, és a helyi árak felső határának kiegyenlítését. A termékek tekintetében a központ új cikkeket fejleszt ki innovatív koncepciók alapján, hogy vezető helyet foglaljon el a piacon.

Az eredeti felszerelés és cserealkatrész termékek közötti szinergia hiányának javítására, ami a jelenlegi rendszerből fakad, mely szerint először az eredeti felszerelésű termékeket és azt követően a cserealkatrész termékeket szállítják, a vállalat marketing szinergia alkalmazását valamint a termék kezelés hatékonyságának javítását tűzte ki célul. Ehhez speciális termékeket fejleszt ki és terveket állít fel a termékek kiválóságának folyamatos javítására, az iparágban jelenlevő szaklapok tesztjeiben és motorsport eseményeken való részvétellel.

A Hankook márka támogatása érdekében a vállalat európai központja elősegíti a márka értékének és értékesítési lehetőségeinek javítását egy európai marketing költségvetés létrehozásán keresztül. A prémium márkához illő magas szintű kommunikáció kiépítésével a központ fokozatosan növeli a márka átlag feletti elismertségét. A célcsoportokkal történő kommunikáció erősítése érdekében a központ stratégiai eseményeket választ ki gumiabroncs termékeinek támogatásához, miközben továbbra is a marketing tevékenységekre koncentrál.

A termelés tekintetében a Hankook Tire Európai Központ hét fontos feladatot határozott meg a próbák és hibák számának minimalizálására a magyarországi gyárban. Ehhez a tervek szerint javítani fogják az általános munkafolyamatot a stabil üzemelés elősegítésére, annak ellenére, hogy a termelés még a korai szakaszban tart.

A magyarországi gyárral a Hankook Tire biztosította azt a termelési kapacitást, mellyel a helyi értékesítés jövőbeni növekedése támogatható a szállítási határidő jelentős csökkentésével párhuzamosan, ami hozzájárul a helyi ügyfelek és autógyárak elégedettséghez. Emellett a Hankook Tire célja egy jövőorientált elosztó rendszer létrehozása a kiskereskedők és specializált értékesítők számára.

Az Amerikai Központ
Major League

Amerikai Központ

Az amerikai cserealkatrész piacon a stagnáló piac kockázata egyre nő a gazdasági válság következtében amit a magas olajárak és az amerikai hitelválság okozott. 2008 első felében a kereskedelmi gépjárművek (nagy méretű teherautókat / buszokat beleértve) részesedése alacsony volt a 2007-ben életbelépett szigorú károsanyag kibocsátási rendelet miatt. Ezért fontos megerősíteni az értékesítési lehetőségeket szerte az észak-amerikai régióban, beleértve Mexikót, melyet nem régiben vontak be a Hankook Tire Amerikai Központjának irányítása alá.

2008-ban a vállalat Amerikai Központja két területre osztva fogja végrehajtani működési stratégiáját, melyek az elosztás és a kommunikáció lesznek. Az Egyesült Államokban működő elosztó hálózat javítására tett erőfeszítésként és a fogyasztói kapcsolati pontok kiterjesztése érdekében a központ növeli eladásait a kiskereskedők felé, miközben további marketing támogató tevékenységet végez a kereskedők lojalitásának javítására.

Az egyéb regionális központokhoz hasonlóan a Hankook Tire Amerikai Központja maximalizálni fogja a szinergia hatást az eredeti gyári felszereltség és cserealkatrész gumiabroncsok értékesítése között, fenntartva annak lehetőségét, hogy szükség esetén közvetlenül részt vegyen kiskereskedelmi üzletek működtetésében. Az egész országban kiskereskedelmi üzletekkel rendelkező nagy volumenű elosztó csatornákkal folytatott kereskedelem megerősítésével a Hankook Tire Amerikai Központja növeli a vállalat termékeinek értékesítési arányát, és biztosítja, hogy megfelelő áron kerüljenek értékesítésre. Ez növeli az értékesítést és egyben a Hankook Tire márka értékét is.

Ahogy a kereskedelmi gumiabroncs üzletág az utóbbi időben egyre fontosabbá vált, a Hankook Tire Amerikai Központja három feladatot látott el a tehergépkocsi és autóbusz radiál (TBR) gumiabroncsok értékének növelése érdekében. Ez egy egész vállaltra kiterjedő feladat, mely a következőket foglalja magában: a kereskedelmi gumiabroncs kereskedők és flottával rendelkező ügyfelek számának növelése, többféle csatorna alkalmazása, és ezáltal a fogyasztói kapcsolati pontok számának növelése.

Míg a lefelé irányuló elosztó rendszer már több éve működik, a kisebb mennyiségű rendelések, a gyakori rendelések és feltöltési arányok szintén hangsúlyt kapnak. Ennek következtében a logisztikai kapacitás erősítése is rendkívüli fontossággal bír. Erre a célra a Hankook Tire Amerikai Központja tovább erősítette észak-amerikai integrált logisztikai hálózatát egy újabb raktár létrehozásával Chicagóban 2008 márciusában.

Az elmúlt néhány évben a Hankook Tire radikálisan növelte piaci részesedését Amerikában, bár a márka értékének javításában vagy elismertetésében nem volt ezzel arányosan sikeres. Ennek ellensúlyozására javítani kell a márka imázsát és értékét a fogyasztói kapcsolati pontokon folytatott kommunikációval és a marketing tevékenységek maximalizálásával az amerikai piacon. A Hankook Tire Amerikai Központja az amerikai piacra egyedileg kialakított működési stratégiáját követi, mely a globális márka marketing stratégiákon alapul.

Ennek elérése érdekében három stratégiai elemet szándékozik bevetni 2008-ban: megfelelő költségvetés létrehozása a főbb média reklámkampányokra, részletes média politika kidolgozása, különféle események és BTL reklám technikák támogatási módjai. A vállalat márka értékének növelésére a Hankook Tire Amerikai Központja komoly marketing tevékenységeket végez a márka ismertségének javítására és a stratégiai termékek értékesítésének szélesítésére.

A részletezett tevékenységek körébe tartozik a stratégiai TV reklám, az Egyesült Államok főbb területein a fogyasztói célcsoportok és a befektetési megtérülés alapos elemzését követően. A márka elismertségének javításával kapcsolatos első célkitűzés elérése után a vállalat következetesen felépíti márka imázsát különféle médiumok alkalmazásával (nyomtatott média, online és mobil marketing), annak érdekében, hogy a márka elismertségét márkahűséggé alakítsa.

Ezen felül 2008-tól kezdve a Hankook Tire részt vesz az Amerikai Le Mans sorozatban (ALMS), mely egy világhírű motorsport verseny, ahol a vállalatnak lehetősége lesz közvetlenül is bemutatni technológiáját több min öt millió TV néző valamint olyan főbb autógyárak számára, mint a Ferrari, Porsche és az Audi.

WIP Jeju Konferencia
Tesztvezetési rendezvény Japánban

LAAM Központ

A L.A.A,M régió (Latin-Amerika, ázsiai Csendes-Óceánia, Afrika, és Közel-Kelet) területén tapasztalható lendületes gazdasági növekedés jó néhány piacon tapasztalható, így a piac bővítésének lehetősége egyre nő. Bár a világ gazdasági növekedése csökkent 2008-ban, az Amerikai hitelválságot követően a gazdasági szakértők szerint az L.A.A.M régió képes lesz ellenállni a globális gazdasági csökkenésnek saját gazdasági lehetőségeinek megerősítésével.

Különösen a Közel-Keleten és Észak-Afrikában, ahol a magas olajárakból és a helyi piacok növekedéséből következő gazdasági fellendülés tapasztalható, számos helyi gumiabroncs gyártó vállalat (vagy vegyes vállalat világszintű gumiabroncs piacokkal) jött létre.

Mivel a világszintű gumiabroncs gyártók megkezdték a BRIC piacok teljes megszállását, ahol a gazdasági növekedés mutatói jók, éles piaci háború alakult ki a vállalatok túléléséért, és a piaci részesedés kiterjesztéséért a helyi és a világszintű vállalatok kközött. 2008-ban a a Hankook Tire L.A.A.M központja most először komolyan megerősíti értékesítési lehetőségeit a teljes régióban.

Ennek véghezvitelére a központ megerősíti marketing erejét, és újabb piacokra koncentrál, olyan marketing folyamatot kiépítve, mely megerősíti az értékesítési lehetőségeket, és kiterjeszti agresszív értékesítési terveit a teljes piac lefedése érdekében. A termékek tekintetében a Hankook Tire L.A.A.M központja növelni szándékozik a nyereségességet a hely szerint testre szabott és/vagy környezetbarát termékek kifejlesztésével, valamint a termék tervezési folyamat megerősítésével, aminek optimalizált termék választék lehet az eredménye.

A termék verseny elemzését követően megfelelő árszinteket határoz meg és integrált marketing tevékenységet végez a Hankook Tire globális személyzeti hivatalaival és tengeren túli értékesítési leányvállalataival/irodáival együttműködve a márka értékének javítására. Ez nem csak megerősíti marketing erejét, de olyan termék- és árpolitikát is létrehoz, melyek megfelelő piaci információt nyújtó, házon belüli folyamatokon alapulnak. Az elosztás tekintetében a Hankook Tire L.A.A.M központja megerősített elosztó hálózatokat épít ki, hogy a Hankook Tire márka egy prémium márkává váljon, és a vállalat közelebb kerüljön a fogyasztókhoz, miközben bővíti elosztási pontjait.

Ennek elérése érdekében a központ felhasználja mindazt a tapasztalatot, melyet a helyi márkabevezetés során szerzett a Model Shop és Store Branding Project lefolytatása során 2007-ben. Kiválaszt egy megfelelő márkavezető tervet, melyet a teljes L.A.A.M régióban alkalmazhat 2008-ban és létrehoz egy nagyobb elosztó hálózatot, mely az értékesítéshez kapcsolható.

A kommunikáció terén a L.A.A.M Központ olyan programokat hajt végre, melyekkel közvetlen kommunikációt folytathat az értékesítési pontokon tartózkodó emberekkel, és ezzel a céllal folytat lefelé áramló kommunikációt és támogatást. A szisztematikus és következetes üzenettovábbítás érdekében, ami éves kommunikációs tervek alapján történik, a Hankook Tire L.A.A.M központja részletes ütemterveket és terveket készít, mielőtt átültetné azokat a gyakorlatba.

Kínai Központ
Jiangsu gyár
Jiaxing gyár

Kínai Központ

A kínaiak viszonylag optimisták a hazai fogyasztás növekedését illetően a 2008-as Pekingi Olimpia miatt, de arra is fennáll a lehetőség, hogy az üzleti környezet keményebbé válik mint az előző években a nyersanyagok emelkedő árainak, a csökkentett ÁFA visszatérítésnek, az új munkatörvényből adódóan megnövelt alkalmazotti költségeknek, valamint a kínai yüan árfolyamának átértékelése miatt.

A csökkent export bevételek, a folyamatos költségemelkedésekből és az elosztási terület változásaiból adódó nyomás jelzi, hogy milyen intenzívvé válik a gumiabroncs gyártók piaci részesedésért folytatott versenye Kínában. A 2008-as évben a Hankook Tire Kínai Központja erősíti márkájának értékét a nagyobb nyereségesség és egy második hazai piac kiépítése és fenntartása érdekében. Ez az egész vállalatra kiterjedő küldetés, mivel különféle marketing tevékenységeket fog át. Bár a vállalat kínai központja megerősítette a vállalaton belüli helyzetét annak érdekében, hogy 2007-ben elindítsa a hosszú távú növekedést serkentő intézkedéseket, 10 évvel a kínai piacra való belépés után, 2008-ban a nyereségesség javítására és az értékesítés bővítésére koncentrál.

A Hankook Kínai Központja olyan tevékenységek bevezetését tervezi, melyek négy területen javítják a márka értékét: termékek, ár, elosztás és marketing infrastruktúra. Termékei tekintetében olyan stratégiákat alakít ki, melyek az értékesített cikkek választékát javítják és versenyképességüket erősítik. Az árak tekintetében gyakorlati árelőnyt biztosít a stratégiai gyári felszerelési üzleti rendszer kiépítésével, és a cserealkatrész termékkel fennálló szinergia maximalizálásával.

A világszintű gumiabroncs gyártók agresszív műveletei és a helyi gumiabroncsgyártók gyors növekedése élesebbé teszi a versenyt a kínai piacon mint valaha. A Hankook Tire Kínai Központja a lefelé irányuló elosztáson dolgozik annak érdekében, hogy bővítse értékesítéseit a prémium ügyfelek körében, akik főként nagyvárosokban laknak. Itt új, prémium elosztó rendszereket alakít ki, mint a T'Station és újraszervezi meglévő elosztási hálózatát.

Ezen felül javítja kereskedelmi termékeinek értékét, hogy ezzel is bővítse TBR értékesítési hálózatát és javítsa termék értékesítési és szolgáltatási lehetőségeit. Végül, ami a marketing infrastruktúrát illeti, a Hankook Tire Kínai Központja javítja a vállalat lehetőségeit a képzési programok erősítésével, a megfelelő szállítási idő biztosításával a globális termelési rendszer teljes körű működtetését és a különféle értékesítési útvonalak kibővítését követően.

Javítja logisztikai infrastruktúráját is annak érdekében, hogy hozzáigazítsa magát a megváltozott logisztikai környezethez. Az ilyen stratégiák alapján a vállalat Kínai Központja biztosítja Kínában a Hankook Tire helyezetét prémium márkaként. Továbbra is fenntartja pozícióját Kína elsőszámú gumiabroncs értékesítőjeként (a gumiabroncs gyártók között Kínában eladott abroncsok mennyisége alapján) az értékesített termékek kiegyensúlyozott portfoliójával mind a személygépkocsik, mind pedig a kereskedelmi gépjárművek terén.

Koreai Központ
Daejeon gyár
Keumsan gyár

A Koreai Központ

A Hankook Tire Koreai Központja saját működési stratégiát dolgozott ki négy vállalati szintű irányvonal alapján: a versenyképesség biztosítása a termelés és a termékminőség terén, az ügyfél-orientált értékesítés és a marketing képességek erősítése, az autógyártókkal folyatott üzletmenet javítása és pontos időzítésű logisztikai / szállítási rendszer létrehozása. Ahogy a nagyobb gumiabroncs vállalatok fenntartják magaszintű versenyképességüket és az ügyfelek kereslete a kiváló minőségű termékek iránt nagyobb mint valaha, a Hankook Tire a gyártási folyamat és a termékminőség irányítását a főbb prioritások között tartja számon.

Továbbá a Koreai Központ megfelelő válaszokat ad erre a vállalaton belüli változtatások végrehajtásával, mint például a létesítmények átszervezésével és bővítésével, valamint az autógyártók magasabb minőségi követelményeinek folyamatos kielégítésével. Az üzletviteli környezet változására adott megfelelő válaszadás valamint a gyártási és termékminőség versenyképességének világszintű márkához méltó biztosítása érdekében a Hankook Tire hozzáadott értékkel rendelkező termelési rendszert épít ki a következetesebb termékminőség biztosítására, a termelési kapacitás rugalmas fenntartása mellett.

Javítja a munkakörülményeket is a gyárban folyó folyamatos, innovatív tevékenységek által. Ezen felül a Hankook Tire növeli a vállalat EHS (környezet, egészség, biztonság) szintjét a világ vezető vállalatainak szintjére. A környezettel kapcsolatos létesítményekbe történő befektetés növelésével és az egészségjavító programok folyamatos bevezetésével a vállalat a Hankook Tire összes munkahelyét egészséges, környezetbarát területté változtatja, melyeket a vállalat környezeti irányítási rendszerének megfelelően kezelnek.

2008-ban a cserealkatrész piacon dúló verseny várhatóan sokkal erőteljesebb lesz, amit a többi gumiabroncsgyártó piaci részesedésének folyamatos növekedése, az alacsony árú termékek nagy mennyiségben történő megjelenése, a vásárlóorientált piacok újraszervezése és a gyártók közötti elosztó csatornák kiszélesedése okoz. Erre adott válaszként a Hankook Tire megerősíti vásárló- és piacorientált szolgáltatásait valamint értékesítési lehetőségeit a vállalaton belüli alapvető változtatások bevezetésével. Ennek fényében a Hankook Tire Koreai Központja tovább szélesíti kiskereskedelmi lehetőségeit mind minőség mind pedig mennyiség tekintetében, hogy versenytársai fölé kerekedjen.

A vállalat ügyfélorientált értékesítési képzéseket szervez az ügynökségek és a személyzet tagjai számára, kiterjeszti az ügyfél-támogatási rendszert, és gumiabroncs kereskedői láncokat hoz létre mint a T'Station, a Tire Town és a TBX (Truck Bus eXpresion). A vásárlói igények jobb megválaszolása érdekében megerősíti a termékminőség ellenőrzési tevékenységét is a piacon, ahogy erősíti az ügyfél-elégedettséget javító szolgáltatásokat az IT technológia segítségével.

Az Egyesült Államokban indult jelzálog válságból adódó likviditási krízis utóhatásai jelentős terhet róttak a koreai autópiacra, mely szorosan kötődik az amerikai gazdasághoz. A gumiabroncs- és gépkocsi-gyártók jelentős nehézségekkel néznek szembe az emelkedő költségek és csökkenő értékesítések miatt. Másrészről a gumiabroncs-importőrök és egyes koreai gumiabroncs-gyártók rendkívül alacsony árakkal szállnak versenybe az autógyárakkal kötendő üzletekért, ami még nehezebbé teszi a Hankook helyzetét.

Erre adott válaszként a Hankook Tire távol tartja magát az árharctól, miközben tovább erősíti termékeinek minőségét, fejlesztését és az igények kielégítését az autógyárakkal való együttműködés megerősítése érdekében. A stratégiai gépjármű modellek irányába indított agresszívabb marketing tervekkel és a stratégia értékesítési összetétel javításával növeli a vállalat eladásait és nyereségességét.

Európai gyárának felépítésével a Hankook Tire egy újabb globális termelési bázist és több értékesítési csatornát biztosított a maga számára. Logisztikai helyzete is megváltozott, mivel a vállalatnak hatékonyabb szervezésre volt szükséges a raktározási idők tekintetében, mivel a magas olajárakkal és szállítási költségekkel is szembe kellett néznie, melyek következtében a termékek rövid szállítási ideje fontosabbá vált mint valaha.

A termékek széles skálájának hatékony értékesítése érdekében a Hankook Tire kénytelen csökkenteni az átfutási időt, optimalizálnia kell a raktárkezelést és rugalmas ellátó rendszert kell biztosítania. A Hankook Tire globális szinten irányítja raktározási átfutási idejét, optimalizálja raktárkészlet feltöltési rendszerét, miközben rugalmassá teszi a termelést és szállítást, hogy globális szinten választ tudjon adni a mennyiségi változásokra. Továbbá gyorsan és pontosan szállít minőségi termékeket ügyfeleinek, minimálisra csökkentve a szállítási időt a termelési régiók / gyárak között és optimális szintre csökkenti a logisztikai költségeket.